Horváth Dusán

Pécsudvard

Részletek

A projekt, mely hosszú évekig húzódott, ami hiányzó további tartalom végett ebben formátumában publikációra sosem került.

Pécsudvard otthonomnak, falumnak, -ahol felnőttem, több megújuló weboldal verzióval is előálltam. Önálló produktumként az egyes kiadások gazdagon megállták a helyüket, -az akkori évet tekintve. A kezdetleges cél: egy statikus, tájékoztató felület volt az önkormányzat számára. Igaz, ebben a képletben csak a tő-fejlesztő bevonásával lehetett új tartalmat felvinni. Bár a korábban már alkalmazott Artisteer segítségével, könnyedén lehetett volna exportálni, akár bármely cms rendszerbe integrálható formátumba is(, -mely köztudott a rugalmas és lendületes tartalom csere fő funkcionalitásáról).

A kivitelezés ideje alatt élesben(, eredetileg) egy joomla tartalomkezelő menedzser volt beépítve, mely önfenntartóként üzemeltette magát. Ennek a folytatása részemről nem jött szóba.

Ahogy az utóbbi, egyben első weboldalam is, ez sem kifejezett megrendelésre készült. Egy ismeretségen alapuló tervezett felújítás volt. Pénzügyi céljaim e projektet tekintve sem voltak mérvadóak, a szakma iránti tanulás és fejlődési lehetőség többet tudott nyújtani számomra kora-tizenévesen.

Az idők alatt nyoma veszett verziók végett, csupán egy variánst tudok bemutatni. Mivel a nagyközönség nem igazán láthatta korábban, így csak remélni tudom, hogy elnyeri a tetszéseteket.

Betekintés

A weboldal 2013 nyarán készült, így valótlan adatokat tartalmazhat. Kérlek ennek tudatában értelmezd a hivatkozó információkat a betekintéskor!

Illusztráció
image

Adatlap

  • Pécsudvardi önkormányzat

  • Demó

  • 2013 július

A pécsudvardi önkormányzat weboldalának 2013-as állapotának rekonstrukciója.

Címkék