Menetrend Pécs
Bevezető
A projekt: melynek hosszabb a múltja, az archivált média tartalma, illetőleg a sikere, mint ahány éve a munkavállalói szférában töltöm a szakmai jártasságomat.
Az alkalmazás beindulási időszakában még javában az Android 2.3 számozta az aktivitási statisztikákat, így a tapasztalati megoldások egészen a szakma elejére vonatkoztatható vissza.
Bemutató
Az idők során számtalan verzió látott napvilágot. Kezdetben több apró vizuális, majd az agilis tapasztalatok megszerzését követően funkcióbővítésről, illetve meglévő modulok optimalizálásáról beszélünk. Az első, egyben teljes mértékben a kezeim alatt készült kódbázis a jelenleg is élesen tartózkodó 3.x-es kiadásokat illeti. Gyökeresen nézve az 1.x-es verziók funkcionális példányai az eredeti keretrendszernek köszönhető. Ámbár az idő haladtával valamennyi változás mind hozzám köthető. Gondolva a 2.x-es verziókra: ott már komoly szintű refaktorálás történt. A java kód több, mint fele újra lett strukturálva, csak mint azok optimalizációja is.
1.3
2014 Május Vizuális fejlesztésekCsakugyan egy csinosításon átesett kiadás. A korábban betárazott elrendezésskála most élesítésre, illetőleg precízebben került publikálásra. Kiegészítő funkció gyanánt pedig a "továbbiak" és az "információs" oldallal bővült a lehetőségek tárháza.
Járat adatlapja, Járat lista, Továbbiak
1.4
2014 Június Vizuális fejlesztésekAz alkalmazás 4. kiadott verziója. Megjelenésre került a menetrendi adatok érvényességi ideje. Szellemesebbek és letisztultabbak lettek az oldalak. Szeparáció alá kerültek a nappali és az éjszakai járatok. A sorokat zárva pedig átalakult a kedvencek és a megállóválasztó felületszekciók is.
Kedvencek, Nappali járatok, Információ
2.0
2015 Március Vizuális fejlesztésekAz alkalmazás az első évfordulós verzió. Felújításra került benne a lehető összes oldal. Ez a kiadás hozta magával először a material design-t és itt lehetett megfigyelni egy adott járat pontos részleteit, mikor hova merre meddig tart.
Nappali járatok, Járat adatlapja, Információ
2.2
2017 Március Funkcionális fejlesztésekEz a verzió is hasonlóan több új funkciót hozott magával. A kezdőlap a kettő alapon túlin még 2 oldallal bővült ki. Megjelentek benne a megállóra vonatkozó információk és kiegészült egy továbbiak felülettel.
Kedvencek, Járat lista
Megállók, Továbbiak
Járat kereső, Megálló térkép
3.1 - 3.2
2018 Március Új fejlesztésA verzió, mely teljesen nulláról lett felépítve. A korábbi rendszer nem tudta ellátni célfeladatát, így határozott döntést hozva újraírásra került a projekt, megfelelve a '18-as elvárásoknak. A megelőzően bevált szerkezetek részlegesen megtartásra kerültek. ezáltal könnyedebben vehették igénybe a meglévő és visszatérő felhasználók az újratervezett: megújulásra történő átállást. A korábbi modulokból kiindulva ez esetben beszéljen magáért az illusztráció.
Járatok, Kedvencek
Megállók, Továbbiak
Indulások egy megállóból
Gyors betekintés, Indulások, Nyomvonal térkép
3.3
2018 December Funkcionális fejlesztésekA legfrissebb verzió, mely az utóbb kiadott új főverziót terjesztette tovább a felhasználók saját igényeire. Benne pedig: számtalan visszajelzett hibajavítás került korrekcióra, ahol az algoritmus finomhangolások fejlesztették a gördülékeny kiszolgálást. Mindemellett pedig valamennyi felületi tevékenység vélhető fel az alapértelmezett funkcióbővítés mellett.
Csoportosított elrendezés
Új ikonok, Elrejtett korábbi indulások, Új menüpontok a térképen
Általános menüpontok, Megálló új lehetőségei
Teljes méretű nyomvonal térkép, Járat aktuális adatai
Olvass továbbA projektnek sosincs vége, így a következő állomás szeretett fővárosunk, Budapest lett.
Előszóként úgy gondolom megoldható lenne ennek a bekezdésnek az összefoglalója pár szóban is. Miszerint az ember legyen kitartó és célorientált, viszont ez ebben a formában a sablonsémákat boncolgatná. A sikert keresni sosem a vízióvázlat felmutatását követő 24 órában kell tapogatni. Egyszerűen hinni és bízni kell abban, hogy végig fogod tudni csinálni, és lásd: kerek tud lenni a történet. Az alátámasztás bizonyított tény, az idő befektetése mindig megtérül! Nagyot álmodni adott, szabad országban élünk, a kérdés már csak annyi: meddig vagy képes részt venni a saját koncepciódban. Ami azonban a legtöbbet kíván bármely maszekhoz is: az a szerénység. Tudni kell felismerni, illetve helyén kezelni az felmerülő problémákat és tilos elkiabálni a két perce sikeres dolgokat. Légy türelemmel és meghiszed mástól fogod viszont hallani. Sokan nem hiszik csakhogy én mást állítok: a piac folyamatosan adott. Opciót még nem ismertem arra, mikor ne lehetne valamit megújítani. Mint azt olvastad: nálam egy hétvégi összeröffenés volt a kiinduló pont, a karrierem első forrása. Erre épülve pedig adott a kérdés. Felismerted már a piac hosszú évek óta fennálló legnagyobb negatív közös nevezőjét? Annyit segítek, a válasz adja a következő projektjeid kulcsát és ez végett leszel képes előnyt kovácsolni. Jómagam részére a felelet biztosította már egészen fiatalon az elismert projekteket és a beugrót az egzisztenciális igényeimhez. Neked mit kínált?