Köpönyeg
Bevezető
Az aktualitását élő produktumom, melyben nem csupán egy naprakész, lendületes appot köszönhetek. Az időszak, ami egyben új korszakot is alakított a hétköznapjaimba. Tudniillik a projekt felkeresési alapon érkezett be hozzám. Erre alapulva egyidőben több fő döntésben is határozatra kellett jutnom. Ez megalapozott volt, mivel a kivitelezés megkaparintása egy új, másik vállalathoz kötődött. Az idilli lehetőség alkalma adta is magát, mivel amúgy is megmozgatott, hogy máshol bővítsem tapasztalataimat. Az ember fiatal, céljai vannak, ebből fakadóan nem engedhettem el ezt, mint egy hibátlan referenciát a palettámból.
A szoftverész vonalat elengedve az alkalmazáshoz személy szerint is kötődtem. Hazánkban nincsen kifejezetten sok meteorológia szolgáltatás, - ami országos lefedettségű, saját erőforrással, így az ember könnyen tud hosszútávú lojális állást foglalni egy termék mindennapi használata mellett. Részemről ez 2012 volt, mikor hozzájutottam az első androidos készülékemhez és megbízható hazai időjárás appot kerestem.
A céltudatos szerencse sem véletlen. Ebből fakad, miszerint jómagam vezényelhettem le a megrendeléshez köthető belsős termékmenedzseri teendőket. Ezt tetőzi, hogy megnyertem magamnak a projektmenedzseri pozíciót is.
A munkálatok - az akkor éles környezetben lévő, natív alkalmazásokhoz köthetőek. Ekkori állapotukban egy sok-sok éves keretrendszerrel rendelkeztek. A megrendelés egészen pontosan ezek teljes körű felújításáról szólt. A megújulás alkalmával szerencsére, - már akinek(...), nem beszéltünk cross-platform alapokról, avagy refaktorálási módszertanról. A köpönyeg egésze egy régóta érdemelt felújítást könyvelhetett el magának, beleértve a backend szekciót és a kiszolgáló szervereket egyaránt.
Leírás
A programozáshoz köthető első alapok 2018 tavaszán kerültek leütésre, amivel kezdetét vette a végtelen erőforrás, - csapatokra osztott, felhasználása. A fejlesztés az átadás napjáig több ütemtervben tudott megvalósulni. A mérföldkövek összeállítását az idő szoros függvényében kellett kialakítani. Az első tempóban egy meglehetősen nem piacképes design kellett lefejleszteni. Véleményem szerint evidensnek tartottam, hogy az appok stabil deficitbe futnak. Ekkor a szerencse ismét elérhető távolságba került, így még idő előtt kerítve lett egy magabiztos desginer, aki nem eltemeti, hanem tovább emeli, - az ekkor már magas értékkel rendelkező országos brandet. Az első körös fejlesztői igények nyár közepére kerültek valós érvénybe, amit egy galamb hozta közleménnyel meg is borítottak. Miszerint szerkezet megtartással, de egy teljesen új külsőt kell varázsolni a már elkészült, új mobilappoknak.
A csapatunk 3 belsős és még legalább ennyi külsős backendesre épült. A tesztelés alkalmával kiemelt szerepet kapott a komplex esetek definiált tervezése is. A fejlesztők körében roppant jól ismert fekete és fehér dobozos eljárás került gazdagon a terítékre. Ez utóbbiak sikeres végbemenetelét követte, miszerint készen álltak az alkalmazások az áruházban történő publikálásra. Ezt megelőzően, külön figyelem lett szentelve a megfelelő migrációs algoritmusok létrehozására. Ezt elengedhetetlennek tartottuk, mivel az új és a régi rendszerek inkonzisztens megoldásokból épültek fel.
UX és publikálás
A ux, a user experience design rövidítése, magyarul a felhasználói élmény megtervezését jelenti.
Az idő teltével a hozzáférési akaratom és az eszköztáram is egyre tágabbra tudott szélesedni. Így a kritikus énem, - mely az alapot adta, és a rendszerbe integrálódásom következtében: a fejlesztői feladatok mellett párhuzamosan engedhettem újra útjára a tervezői kompetenciámat. Az igények egyértelműen adottak voltak. Mivel egészen pontosan tudom miből mit lehet kihozni, így azt is: milyen fogadtatásban fog részesülni a '18 Szeptemberében kiadott első (új) főverzió.
Ezek fejében rövidesen az új év után neki is láttam egy olyan felhasználói élményt biztosító felület tervezésének, mely garantáltan pozitív fogadtatásban részesül, - a hosszútávú benyomásokat illetve. Ez utóbbiak 3 fő szemszöget vettek figyelembe:
- Mi fogadja elsőként a felhasználót
- Mit lát, használ legtöbbet a felhasználó
- Mennyire fogja azt újra használatba venni
Ezeket ötvözve meg is alapult az új ötletbörzém: miszerint lehetne a meglévő, - eredetileg rosszul felhasznált, motívumokba új életet lehelni. Ekkor nyitottam is egy draw.io-t és határtalanságot nem szabva, újra rajzoltam a kezdőlap működési logikáját és a felső rész vizuális értékeit is.
A piacon könnyedén megfigyelhető, hogy egy grafikusnak általában abban merül ki az eszközkészlete, hogy létezik horizontális és vertikális scrollozási lehetőség. Ezekbe pedig konstans helyre lehet elhelyezni alkotóelemeket és készen is vagyunk. Az adott tervező piaci frissességéről nem is beszélve, - tisztelet a kivételnek (...)
Az Én előnyöm a tapasztalati jártasságban rejlett. Így érdemileg tudtam felhasználni a Material Design megújult 2.0-ás kiadását. Ezáltal komolyabb figyelem lett szentelve redundánsságtól mentes nézet felépítésére és a megfelelő z koordináták kialakítására. Az elkészült eredményből kiemelésre méltó:
- A felső kék kártyában függetlenül animáló belső tartalom, annak forgatásakor
- A felső kék kártyában lévő parallax animáció a fő tartalom mozgatása ideje alatt
- Az adatbetöltéshez használt, - tartalom egészébe ágyazott, Shimmer effekt
- Az alsó sávban kialakított új menüsáv
- Az érintés visszajelzésre alkalmazott skálázódó nézet animáció, ripple effekttel kiegészítve
Az élesítéshez köthető folyamatok az ősz eleji átadást követően hozzávetőlegesen havi szinten történtek meg. Az elején kulcsfontosságú prioritást élvezett a bemutatáskor lemaradt valamennyi funkció hiánypótlása. Tekintve az eseményt említő, - napjainkig nyúló, időszakokat, több kisebb-nagyobb problémával kellett küszködni az elérhető erőforrás gárda kapcsán. Szerencsére javarészt sikerrel végződtek a kitűzött feladatok teendői. Ugyanakkor a felhasználók visszajelzései, kiemelt figyelmet kaptam. Még abban az esetben is, mikor ideig-óráig úgy gondolhatták, el sincs olvasva az írt értékelésük.
LetöltésKezdőlapi animációk
Alsó menüsáv és érintése
2018 Q2 - ∞
Személyes megítélésem szerint nem fér bele egy szolgáltatás teljes felújításába annak tervezésekor, - publikusan nem figyelve a felhasználói igényeket, hogy kevesebbet nyújtson, mint az éles rendszereken működő funkcionalitás. Mindezek mellett lekötne, ki ítélt odafent első belátásra 40-60 nap alatt, - hétvégéket beleértve, megvalósítható felújítás. Értem én, hogy nem egyeztetnek a valósággal, viszont ha meg sem közelítjük a racionális értékrendet, az üzlet se vétózza a deficitet(...) Viszont összegezve nagyon szeretem a projektet és csak kívánni tudom, hogy sokáig a szárnyaim alatt lehessen. Végezetül pedig minden kedves idáig eljutó olvasónak derült, napos időt kívánok 🙂
Adatlap
november 1, 2018
Eső előtt Köpönyeg! Tartja a mondás, hogy ne érjen váratlanul semmilyen időjárás!